Azt mondják, az a fontos, hogy a gyerekek megtanulják a matekot, a magyart és a többi tantárgyat. De az rendszeresen kimarad a felsorolásból, hogy ugyanennyire fontos azt is megtanulniuk, hogyan legyenek boldogok és kiegyensúlyozottak.
A szokásos tantárgyak mellett kevés idő jut azokra a témákra, hogy hogyan kezeljék a konfliktusaikat, amikor éppen tűzokádó sárkánnyá változnának, hogyan vitatkozzanak, vagy például hogy mennyire lényeges meghúzni a saját határaikat. Arról nem is beszélve, hogy hogyan viszonyuljanak az érzéseikhez, legyenek azok pozitívak vagy negatívak. Ezekre valahogy kevesebb energiát fordítunk, azt gondolva talán, hogy mindez magától is megy.
"Ne legyél dühös! Majd visszaadja. Most úgysem használod a biciklidet." – hangzott el egy veszekedés alkalmával a játszótéren, amikor az egyik gyerek kérdezés nélkül felpattant a másik biciklijére és elszáguldott egy körre, majd a másik szikrákat szórva a szemével, feldúltan kiabált utána. Vagy említhetnék számos iskolai konfliktust is, amelyek során hasonló helyzet alakult ki egy sértő mondat, vagy éppen valamilyen igazságtalanság hatására. Gyakran elhangzik ilyenkor: Miért húztad fel magad rajta? Ne foglalkozz vele! Ne legyél dühös!
De miért ne legyen dühös? Miért ne lenne megengedhető, hogy akár a gyerekek, akár mi dühösek legyünk? A hat legalapvetőbb érzés egyikéről van szó, mint az öröm, a bánat, a meglepődés, a félelem és az undor.
A düh és a harag egy normális érzelmi válasz arra, ha megsértenek, ha csalódunk ha nem tartják tiszteletben a határainkat, ha igazságtalanság vagy bántalom ér. Az már más kérdés, hogy mit kezdünk ezzel az érzéssel, hogyan fejezzük ki, és milyen cselekedet követi. A harag jelzi a határainkat is. Változásra és változtatásra ösztönöz, és számtalan fontos üzenettel rendelkezik.