Sokszor elhangzik egy konfliktus során: Ne legyél dühös! De miért ne legyen dühös? Miért ne lenne megengedhető, hogy akár a gyerekek, akár mi dühösek legyünk? A hat legalapvetőbb érzés egyikéről van szó, mint az öröm, a bánat, a meglepődés, a félelem és az undor.

A düh és a harag egy normális érzelmi válasz arra, ha megsértenek, ha csalódunk ha nem tartják tiszteletben a határainkat, ha igazságtalanság vagy bántalom ér. Az már más kérdés, hogy mit kezdünk ezzel az érzéssel, hogyan fejezzük ki, és milyen cselekedet követi. A harag jelzi a határainkat is. Változásra és változtatásra ösztönöz, és számtalan fontos üzenettel rendelkezik.

Fontos tudatosítani, hogy a másik fél viselkedésére sokszor kevés ráhatásunk van, és nem tudunk rajta változtatni, a sajátunkon viszont annál inkább. Nem szerencsés ilyenkor tudomást sem venni a szinte vulkánként feltörő haragról. Ahogyan az sem, ha hagyjuk, hogy teljesen elöntsön minket ez az érzés, mert ennek hatására sokszor olyan dolgokat teszünk vagy mondunk, amit nyugodt állapotban egyébként sohasem tennénk. A düh mederbe terelése tanulható, és ezt a gyerekek is el tudják sajátítani.

Ha megtanulják a gyerekek, hogy már az első jelekből felismerjék a harag vagy a düh érzését, nagyságrendekkel nagyobb az esély, hogy nem fog vulkánként kitörni belőlük, és nem válnak tűzokádó sárkánnyá. Ha sikerül tetten érni a harag jeleit, akkor a további táplálása helyett könnyebben mederbe lehet terelni. Ehhez azonban pontosan ismerni kell azokat az ismertetőjeleket, amelyek már messziről jelzik a düh kirobbanásának közeledtét.